• 1 Bevezető
  • 1.1 Peyote és San Pedro
  • 1.2 Kaktuszokról általában
    • 1.2.1 Gyökérzet
    • 1.2.2 Növénytest
    • 1.2.3 Virágzat
• 2 Szükségesek
• 3 Vetés
• 4 Hőmérséklet
• 5 Páratartalom
• 6 Megvilágítás
• 7 További gondozása

Bevezető

Peyote és San Pedro

A peyote (Lophophora williamsii) gömbkaktusz egy éves korára 2-5cm átmérőjű.
Egyike a világ leglassabban növő kaktuszainak.
Természetes élőhelye az USA délnyugati, valamint Mexikó sivatagi területe.
Fő hatóanyaga a meszkalin. A természetben kisebb csoportokban fordul elő, ezért ahol találunk egyet, ott érdemes jobban szétnézni.
Jellegzetessége a sok apró és kisebb csomókban előforduló tüske és a vaskos főgyökere (répagyökérzet).
Virága 2,5cm, fehértől a sárgásvörösig minden színben előfordul.
A magok színe fekete, 1-1,5 mm, felületük érdes és pontozott. Számos faja ismert, de csak a williamsii tartalmaz vagy tartalmazza a legtöbb meszkalint.

Megegyező hatóanyag tartalmú, de gyorsabban növő társa a San Pedro (Trichocereus pachanoi) oszlopkaktusz.
Közeli rokona a Trichocereus peruvianus szintén oszlopkaktusz.
Megtalálható Peruban és Equadorban.
Évente akár 40cm-t is nőhetnek. Virága fehér hosszú és fehér.
Ezek viszont már több tüskével rendelkeznek.
Magjai megegyeznek a peyote-val.

Kaktuszokról általában

A kaktusz egy módosult növényi test, amely tökéletesen alkalmazkodik a környezeti feltételekhez.

Gyökérzet

A kaktuszoknak általában főgyökérrendszerük van, azonban ezek egymástól eltérőek is lehetnek. A talaj- és klímaviszonyok miatt jelentős eltérés van a fő- és mellékgyökerek arányában és és méretében. A magashegységekben a kistermetű nemzetségek (Lophophora, Ariocarpus, Austrocylidropuntia) oly mértékben megerősödött répagyökere van, hogy a földfelszín feletti test méretének a többszörösét is elérheti.

Mivel a száraz évszakban a gyökérzetben tárolt víz és tápanyag élteti a növényt, gyakorlatilag a gyökér vette át a pozsgás szár tároló funkcióját. Az oszlopkaktuszok (Carnegiea, Neobuxbaumia, Pachycereus) erős főgyökere az úgynevezett karógyökér. Ezeknél nagyobb szerep jut a támasztásra mintsem a raktározás. Két csoportra jellemző a a főgyökérzettel egyenértékű gyökerek növesztése:

• magasalföldi, laza szerkezetű talajon élő növények, amelyek a talajfelszín alatt néhány centiméterrel elhelyezkedő sűrű gyökérhálózatuk révén próbálják meg az évente 1-2 alkalommal lehulló csapadékot minél gyorsabban felszívni. Ilyen a legtöbb gömbkaktusz (Erocactus, Echinocactus, Mammillaria), de az alacsany növésű Echinocereus oszlopkaktusz is.
• fán lakó (epifita) kaktuszok (Zygocactus, Rhipsalis). Bár ezek inkább a fák ágain, vagy sziklafalon a repedésekben lévő szervesanyagokat szövik át. Ugyanakkor megjelenik egy különleges gyökérforma, az úgynevezett léggyökér, ami a levegő nedvességét igyekszik megkötni. De ha talajjal érintkezik átveszi a tápanyagfelvevő és támasztó szerepet.

A kaktuszok képesek járulékos gyökérképzésre, tehát ha letörik egy darab a kaktuszból és az földdel érintkezik, gyökeresedni kezd. Így dugványozással szaporíthatók. Jellemző, hogy a gyökérzetük nem a talajból való folyamatos vízfelvételre fejlődött ki, hanem az időszakosan lehulló, nagy mennyiségű csapadék gyors felszívására és raktározására. Ezt sűrű gyökérhálózattal érik el, amely főleg a felső talajrétegben található. Néhány nap alatt képesek annyi vizet felszívni, amely elegendő néhány hónapra vagy akár évre is.

Növénytest

Fontos a növénytest alkalmazkodása is, ugyanis a gyorsan felvett víz itt raktározódik. Több hónapos szárazság alatt a növénytest súlyának 40-45%-át is elveszti, de ezt néhány óra alatt képes újra felvenni. Egyes nemzetségek átmenetet képeznek a növények és kaktuszok között (Peireskioidea), míg mások hengeresek és laposak (Opuntioideae). Míg a Cactoideae-hoz tartozó egyedek egészen szélsőségesek. Idetartoznak a 10-12 tonnás és 16-18 méteres oszlopkaktuszok és a legkisebb 1-1,5 cm-es gömbkaktusz is. A növénytesten a szilárdság növelésére, és az asszimiláló szövetek árnyékolására alkalmas bordákat találunk, ami az újabban nemzetségeknél már szemölcsökre tagolódik. A szemölcsös nemzetségek esetében egy újabb, az areolához hasonló speciális képletet, az axillát is meg kell említeni. Az axilla tulajdonképpen a szemölcsök tövénél elhelyezkedő rügypárnának tekinthető, mivel ezeknél a taxonoknál a sarjak és a virágok többnyire az axillákban lévő rügyekből hajtanak ki. A virágok az előző vegetációs időszak alatt kialakult rügyekből képződnek. Egyes nemzetségek virágrügyein (Pl: Echinocereus, Opuntia, Rebutia) jól látható a virág hajtásjellege, ugyanis a bimbókon podáriumok jelennek meg.

Virágzat

A Cactaceae családra a spirális virágszerkezet a jellemző. Vagyis a takarólevelek csavarva láthatók a virágok körül. Azonban egyes családoknál különállóan (Peireskioideae), míg másiknál (Cereoideae) egybeolvadva fordulnak elő. A termőlevelek száma 4-8, míg a lepellevelek és a porzók száma meghatározatlan. A virágok mérete 8mm-től 30cm-ig terjed. Színei pedig a zöldessárgától az élénkvörösig. Ugyanígy az illata is a kellemetlentől az édes vaníliáig. Kinyílásuk időtartama is változó egy éjszakától akár egy hétig is terjedhet. Ugyanakkor egymás után vagy egyszerre rengeteg is megjelenhet belőlük.

Szükségesek

• Egy termesztő doboz tetővel
• Vagy egy nejlonzacskó a tető helyett
• Virágföld (50%)
• Durvább homok (20%)
• Kavics (20%)
• Perlit (10%)

Az első lépés a szokásos lyukvágás a doboz alján, hogy a felesleges vizet elvezesse.Ez azért fontos, mert a gyökerek a vízben tocsogó edényben rothadásnak indulnának.

A következő lépés a földkeverék elkészítése. Elkeverjük a sódert, a homokot és a perlitet a földdel. Utána kavicsokat teszünk az edény aljára, majd miután beleöntöttük a földkeveréket a tetejére is vékony rétegben. Jó ötlet, ha előtte sterilizáljuk a keveréket, mivel számos baktérium élhet benne, amik megeszik a tápanyagok egy részét, vagy elfertőzhetik a kaktuszokat. Hogy ezt elkerüljük betehetjük 80-100°C-on egy órára (ne a leendő termesztődobozt tegyük bele, mert megolvadhat). Vagy használhatjuk a mikrót alacsony teljesítményen félórára állítva.

Ha már elkészült a keverék, már csak meg kell nedvesíteni. Jó módszer a nedvességtartalom meghatározásának, ha morzsolni kezdjük a kezünkben. Ha nedvesnek érezzük, de nem hagy nyomot akkor megfelelő. Viszont ha csöpög belőle a víz, akkor adjunk hozzá még egy kis földet, majd újra vizsgáljuk meg. Ha már megfelelő bele lehet rakni az edénybe és egy újabb adag földdel folytatni.

Vetés

A magokat tegyük a föld tetejére és egy ceruzával finoman nyomjuk bele a földbe. Bizonyosodjunk meg róla, hogy nincsenek e túl mélyen. Az ideális mélység a mag magasságának 1,5 vagy 2-szerese. Permetezzük meg kicsit vízzel a magoknál majd zárjuk rá az edény tetejét vagy tegyük rá a zacskót és ügyeljünk hogy sehol sem szakadt el. Ezek biztosítják a magas páratartalmat a kaktuszunknak.

A magok könnyen csíráznak. A vetést követően általában 5-6 nappal később kicsíráznak. A magoncokon néhány hét alatt megjelennek az első areolák, amelyeken apró tövisek vannak. A természetben viszont a magoncoknak nagy szerencsére van szükségük a túléléshez. A kis növények még nem bírják a tartós szárazságot. A növénytesttel párhuzamosan fejlődik a répagyökér is. A fél éves kaktuszoknak már 1 cm hosszú, 1/2 cm vastag gyökere is lehet. Mesterséges körülmények között jellegzetes pogácsa alkjukat a teleltetés alatt nyerik el, amikor nedvesség hiányában összehúzódnak. Akár az eredeti méretüknek a felére is.

A kis töviseket körülbelül 1 éves korban váltják fel a genus-ra jellemző pamacsos areolák. Ez a pihenési időszak szükséges az idősebb növényeknél a következő évi virágzáshoz, a fiatalabbaknál az egészséges, természeteshez hasonló Lophophora külalak kialakulásához. A fiatal növények mind 5 bordások. A bordák élesen elkülönülnek. Optimális körülmények között a növények 5-6 év alatt érik el a virágzó kort. A növény ivaréretté válik, amikor a rövid pamacsok helyett megjelennek a hosszú filces csomók az areolákban. A virágok a fiatal areolkákban fejlődnek ki.

Hőmérséklet

A legjobb hőmérséklet a csirázáshoz 20 és 30°C között van. Az ideális 23°C. Ajánlott egy radiátor vagy más melegebb hely közelébe tenni, de csak óvatosan mert a föld kiszáradhat és így nem fog csirázni. Sokan végzik ezt terráriumban melegítővel. Természetesen ez nem szükséges, de felgyorsítja a csírázást.

Páratartalom

Csiráztatás alatt ajánlatos a minél magasabb páratartalom, ugyanakkor ezalatt a föld nedvessége is fontos. Utána viszont ha le akarjuk róla szoktatni, ami ajánlott a gombák, penészedés megelőzése miatt, apró lyukakat vágunk a tetején és 1-2 hét alatt leszoktathatjuk. Először 1-2 lyukat majd még 1-2-t és így tovább. Fontos megjegyezni, hogy miután leszokott ajánlatos 2 hónapig nedvesen tartani a földet.

Megvilágítás

A csiráztatás alatt nem ajánlott közvetlen napfényre tenni. Használhatunk takarékos égőket 16-18-as periódussal naponta. Mikor a kaktusz már ellenállóbb (2-3 hónapos) kitehető egy árnyékosabb helyre. Majd egyéves korában már közvetlen napfényt is kaphat. Ha hamarabb tesszük ki a napnak akkor előfordulhat az elszíneződése. Ilyenkor a kaktusz természetes zöld színe helyett piros színű lesz. Ezután csökkenthetjük az öntözését. Figyeljünk, hogy a föld száradjon ki teljesen a következő öntözés előtt, hogy szimuláljuk a természetes száraz időszakban való növekedését.

További gondozása

• Ha a kaktusz már egy éves, vagy 1cm átmérőjű, elgondolkodhatunk egy esetleges átültetésen. A nagyobb cserép nem feltétlenül jobb.
  • Olyan edényt válasszunk ami a kaktusz átmérőjének 3-4-szerese és 4-5-ször magasabb nála. Az átültetés tápanyaggal látja el a további növekedéséhez. Ajánlott a mélyebb cserepeket választani, hogy egészséges gyökerei legyenek.
• Tartsuk mindig szárazon és sose öntözzük túl. A legjobb idő az öntözésre nyáron van, amit őszig folytathatunk. Azonban ha nagyon meleg van, többször is meg lehet locsolni.
• Télen nem szabad öntözni főleg, ha kint van a növény. A hideg tél és a víz árt a kaktusznak. Ugyanakkor egyszer adhatunk neki egy kevés vizet, hogy megóvjuk a teljes kiszáradástól.
• A kaktusz nyár és ősz között nő a legjobban. Ekkor van a legtöbb víz és tápanyag szükséglete. Tápanyagként speciális kaktusztápszert használjunk, és ügyeljünk, hogy ne adjunk neki túl sokat. A kaktusztápsók tartalma alacsony nitrogénben(N), de gazdag káliumban(K) és foszforban(P). Ezek aránya megtalálhatók a csomagoláson. A jó NPK arányuk 2-7-7 és 4-7-7 között van.
• Az öntözés legjobb módja ha alulról locsoljuk. Vagy az alatta lévő edénybe öntsük a vizet, vagy tegyük egy kis vízbe a mosogatóban néhány percre. Ha ezt az öntözési módot választjuk biztosak lehetünk, hogy a gyökerei erősek lesznek, hiszen így nekik kell elérniük a vizet, ezzel is utánozva a természetes közeget. Alkalmanként felülről is lehetséges.